erőt, vígaszt bennem keresve.
A kis szobára boldog csend ült.
Könnye sárgult lapomra perdült.
Mindig a menny felé vezettem,
s úgy szerettük egymást mi ketten.
Azután elment. Örököltek
engem, a régi, kopott könyvet.
Az új örökös magatelten
nézett körül a házon-kerten,
s mit nem ítélt elég becsesnek,
eladogatta ószeresnek.
Egy darabig megtűrt. Én vártam,
Erő volt lapjaimba zártan,
élet, vígasztalás, békesség…
múltak a nappalok, az esték…
de nem nyitott ki… nem kellettem…
ott porosodtam elfeledten.
Most eladott az ószeresnek.
Kik öreg Bibliát keresnek,
talán belépnek ma, vagy holnap
s szomjú szívvel megvásárolnak.
Aztán olvasnak reggel-este
erőt, vígaszt bennem keresve,
a könnyük lapjaimra perdül,
s kis otthonukra boldog csend ül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése