A Nagyvárad-Ősi Református Egyházközség 45 tagja, ft. Csűry István lelkész-püspök vezetésével csákvári testvérgyülekezetét kereste fel július utolsó hétvégéjén. A két eklézsia 1994-től kezdődően ápol testvérgyülekezeti kapcsolatot, melyet az idei találkozás alkalmával szándéknyilatkozat aláírásával erősítettek meg.
„Ritka mező Város vághat Csákvárnak elébe”
„Ritka mező Város vághat Csákvárnak elébe
Széllyel az országban, mondani és hinni lehet.
Fekvését ennek ha tekinteném, Péts lehet ilyen,
Mellyet Kis-Bétsnek hiva vala József urunk.
Itt a természet számos szépségeit összve
Rakta pazar kézzel, bár kiki nézze körül,
A Vértes hegyeit szemléltetni nyúlni ki hosszan
Mórnak tartanak ezek, s jó bora hirre kapott.
A legszebb részén fekszik Csákvárom ezeknek
Délről - a mellyben lakni valóban derék.”
(Kováts Sámuel református lelkész-költő)
Csákvár Nagyközség Fejér megye északi részén a Vértes hegység délkeleti peremén fekszik. A község tölcsérszerűen kiszélesedő völgynyílásban épült. A település központi fekvése, jó közlekedése miatt sok vértesi látnivaló kiindulópontja. A II. században a rómaiak virágzó kis provinciát hoztak itt létre Floriana néven. Csákvár volt a találkozási pontja két fontos római útnak (Aquincumtól Székesfehérvár és Szombathely felé).
A Csák nemzetség hosszú időn át élt ezen a birtokon. Innen ered a Csák-vár elnevezés. A várat I. András 1046-ban leromboltatta, de a vár körüli település fennmaradt. Több birtokosváltás után került gróf Esterházy Miklós nádor tulajdonába 1629-ben. Az Esterházy család felvirágoztatta a birtokot, és a települést, melyet I. Ferenc mezővárosi rangra emelt.
Csákvár földje agyagos, híres volt fazekasságáról, cserépedényeiről. A török megszállás után idetelepült mesteremberek főként reformátusok voltak. A mezőváros felsővárosában laktak a tűzálló agyagból dolgozó főzőedényeket készítő fazekasok, az alsóvárosban a finomabb anyagot megmunkáló tálasok. A mesterség fénykorában 193 fazekas dolgozott a településen, jelenleg csupán négyen. A csákvári mázas edények jellegzetes színei a zöld, barna, és sárga.
Csákvári reformátusok
A református gyülekezet első írásbeli nyoma 1580-ból ered – írja az egyházközség történetét összefoglaló ismertetőjében dr. Kis Boáz lelkipásztor. A törökök a szegényes református vallásgyakorlást nem bántották, mivel a csillogó-villogó római katolikus egyházban látták a Habsburg uralom jelenlétét. 1748-49-ben gróf Esterházy visszaveszi a reformátusoktól a templomként használt épületet, ugyanakkor a saját földjén „fundust” jelöl ki templom, parókia, kántorlakás és iskola építésére. Tornyot először nem építhetett a gyülekezet csak 1786-ban, II. József Türelmi rendelete következtében. A reformátusok hálából, a toronyépítés engedélyéért a kétfejű császári sast tették buzogány helyett a torony tetejére. Nem volt örökéletű, ugyanis a szabadságharc kitörésének örömére a kétfejű császári sas is “repült”, helyette a ma is látható buzogányt helyezték a torony tetejére.
A háború előtt épített orgona önmagában véve is muzeális érték, túl azon, hogy ma is csodálatos hangja van. A II. világháborúban Csákváron állt a front, a falut kitelepítették, a templomot orosz katonák vették birtokba, ledöntötték az úrasztalát és a keresztelő kutat, a padokkal pedig fűtöttek a hideg téli napokban.
A legutóbbi népszámláláskor, az 5000 fős csákvári lakosságból 1400-an vallották magukat reformátusnak. A gyülekezet idősek otthonát, valamint óvodát és bölcsödét tart fenn. Hat határon túli és egy magyarországi eklézsiával ápolnak testvérgyülekezeti kapcsolatot.
A királyok városától a tihanyi visszhangig
Kellemes kirándulóidőben érkezünk péntek délután Csákvárra. A hétvégi találkozó esti áhítattal veszi kezdetét a helyi, az évszázadok során többször is bővített református templom hűvösében. A helyiek olyan fejedelmi bográcsossal várnak, amilyet csak kétévente eszik az ember. De éppen ezért, akkor repetázik is. A bőséges vacsorát csákvári séta követi, ennek során ellátogatunk a helyi emlékházba, melynek néprajzi részében, egyebek mellett a csákvári fazekasság emlékeit is megszemlélhetjük.
A települést úgynevezett pusztabuszok (lovaskocsik) is érintik, amelyek a közeli Zámolyi-medencét járják be.
Másnap buszos portyával folytatódik a Dunántúl felfedezése, melyhez Kis Boáz vendéglátó lelkipásztor szakavatott és finom humorral fűszerezett idegenvezetése nyújt segítséget. Először Székesfehérváron állunk meg, ahol egy református egyházközség működik három helyszínen: két templomban és egy imaházban. A Széchenyi úti templomon éppen külső és belső felújítás történik, míg a város másik felében található impozáns Budai úti templomba is ellátogatunk, melyet 1994-ben szentelték fel.
A Magyar Református Egyház balatonszárszói Soli Deo Gloria konferenciaközpontját is megtekinthetjük, mely a magyar reformátusok szellemi találkozóhelyévé nőtte ki magát a huszadik század első felében. A Magyar Református Diákok Soli Deo Gloria Diákszövetsége 1928-ban vásárolta meg a balatonszárszói Nefelejcs villát és a hozzá tartozó telket. Később bővítették a területét és az 1940-es évekre vált ötholdas vízparti területtel is rendelkező konferenciateleppé. 1934-ben indult a kezdeményezés Magyar Testvériség Konferencia néven, amelyre a diákok mellett más társadalmi rétegek képviselőit is meghívták. Évről-évre fontos társadalmi kérdéseket vitattak meg. Ezek sorából kiemelkedett az 1943-as, a népi írók szárszói találkozója. 1952-ben államosították. Az 1984-ben magalakult Szárszói Baráti Kör kezdeményezte a telep visszaadását; 1988-ban került vissza a református egyház tulajdonába a terület harmada. A telep jelenlegi üzemeltetőjétől, egyéves átmeneti időszakot követően jövőre ismét egyházi kezelésbe kerül.
A napi program legrövidebb, mégis leginkább várt és élvezett része a Balatonon történő átkelés. A busz felgördül a kompra és forogni kezd velünk a világ, pontosabban a tó zöldes színű víze. Sokan először látják, látjuk a magyar tengert, a látvány annyira elvarázsol mindannyiunkat, hogy többen fogadkoznak is: horgászatra, pihenésre viszatérnek még.
A Tihanyi félszigeten a 2005-ben jubileumát ünnepelt bencés apátság barokk templomát keressük fel. A híres tihanyi visszhang már történelem, csakúgy mint legrégibb nyelvemlékünk, jelesül az apátság alapító levele 1055-ből.
Vasárnap, csákvári látogatásunk utolsó napján istentisztelettel zárul a két gyülekezeti közösség találkozása. Igét hirdet Csűry István püspök, aki köszöntőjében kiemeli, családjával immár nemcsak testvérként van jelen, de magyar állampolgárként is. A csákvári lelkészházaspár kedves szavakkal, a helyi vegyeskórus énekszolgálattal köszönti a váradi vendégeket. Őket a nemrég alakult Nagyvárad-Ősi Énekkar követi Nagy Judit¬¬-Noémi tanár-kántor vezényletével. Ugyanő, Geréb Miklós lelkipásztor, volt ősi segédlelkész orgonakíséretében Giulio Caccini: Ave Maria című művét adja elő.
Az istentiszteletet ebéd, búcsúzás, közös fényképezkedés követi, majd elindulunk a Váradra vezető, többszáz kilométeres úton. Köszönjük vendéglátóink minden részletre kiterjedő figyelmességét, vendégszeretetét. Jövőre Ősi hívja a csákvári testvérek küldöttségét nagyváradi viszontlátogatásra.
F.T.
Fotó: Geréb Miklós lp.
(A fenti riport a Bihari Napló, az Erdélyi Napló és a Reformátusok Lapja napilapban és hetilapokban látott napvilágot, különböző terjedelemben.)
