Olykor hasznos dolog tudatosan ellenőriznünk a megtett utat, valamint az elénk tárulkozó kilátást. A honnan-merre, a miként-hogyan, a kudarc-siker, a múlt és jövő tapasztalatai és tervei között jó felismerni az eligazító bizonyosságot, a megnyugtató döntést.
Önvizsgálatunkhoz a húsvéti sír mellett megszólaló, evangéliumot hirdető angyal szavait hívjuk segítségül. „És menjetek gyorsan, és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból; és előttetek megy Galileába; ott meglátjátok őt…” (Mt 28,7) Krisztus feltámadása lett az a megkerülhetetlen, ugyanakkor régen óhajtott határállomás, ahonnan vissza és előre kitűnő kép tárulkozik fel az övéi előtt. Az evangéliumot megértő asszonyok futva teljesítik a hírhozó angyal utasítását. Nem a közelmúlt félelme készteti sietségre őket, hanem a feltámadott Krisztusról szóló ígéret: „előttetek megy!” Krisztus feltámadott és azonnal munkába állt! Nem emésztette az asszonyokat lépésfékező közömbösség, mert emlékeztek arra, hogy mit jelent az, ha Isten mutatja az utat. Éppen a karácsonyi esemény kapcsán, a keleti bölcsek látogatása alkalmával említi meg az evangélista, hogy „a csillag, amelyet napkeleten láttak meg, előttük megy vala mind addig, amíg odaérvén, megálla a hely fölött, ahol a gyermek vala.” (Mt 2,9) Aki akkor előttük volt, az jár most elől! Aki a Messiás jászlához vezetett, az irányít most.
A feltámadás eseményének első óráiban kevésbé, de később annál több alkalom adódott annak megállapítására, hogy milyen eredmény származott Isten akaratának hűséges és engedelmes követése nyomán. Ugyanígy az engedetlenség gyümölcstelen jegyzéke is könnyen összeállítható. Az angyal sürgető útmutatása önmagában kevés lett volna az asszonyoknak, ha azok a szenvedés napjai előtt nem tapasztalták volna meg a szeretet, a jóság, az erő működő, éppen ezért mindig kívánatos jelenlétét. Ők most a múlt eseményeiből szerzett tapasztalatokkal, az evangéliumhirdető angyal buzdítása által „szófogadó”, Ige-követő hírvivők lesznek. Ezáltal mehetnek és mondhatják a legcsodálatosabb tudósítást, hogy Krisztus feltámadott!
A feltámadás megtörténte bár felülmúlhatatlan csoda, mégsem maradhat meg véleménymegosztó, vitaképző mozzanatként. Az embernek nem a feltámadásról alkotott elképzelése a döntő, hanem az általa megnyilvánuló viszontválasz. Nem hiába kapják az asszonyok és a tanítványok kész programként a következő lépésre a meghívást, azaz előttetek megy, tehát kövessétek, ott meglátjátok, tehát ne tévesszétek el többé szemetek elől! A feltámadt Krisztus nem okoskodó, oka nincs-elméleteket szövögető társaságot gyűjt, hanem lendületesen útra kelő, egyenesen célra tekintő gyülekezetet tart karjai között.
A honnan-merre napi kérdéseire nekünk is félreérthetetlenül meghatározza a választ, amikor az Általa kijelölt egyetlen Ő utána követhető ösvényre hív, amelynek nincs párhuzamosa, sem letérője vagy hasonmása.
A hogyan-miként szüntelen visszaköszönő dilemma, addig nem csillapítható, ameddig nem értjük meg, hogy az előttünk járót és követni való jeleit látnunk kell, és figyelemmel kísérni.
A siker-kudarc feszültségében állandóan terhelődő ember sohasem találhatja meg lelki egyensúlyát, ha Krisztus nélkül próbál haladni és tájékozódni.
A feltámadt Krisztus Jézus minket vigasztal, bennünket békít, amikor angyalai által megint üzeni: előttetek megy… meglátjátok Őt!
A békesség kötelékével,
Nagyvárad, 2012. február 27.
Csűry István püspök
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése