A végéhez érkezett a Lesen elkezdett családlátogatás, melynek során összesen 18 családot kerestünk fel id. és ifj. Bajó Jánossal.
2012. február 28., kedd
2012. február 23., csütörtök
Támogassuk 2012-ben is egyházközségünket adónk 2%-val
Támogassuk 2012-ben is egyházközségünket adónk 2%-val!
Az ehhez szükséges 230-as űrlap, melyen nyilatkozhatunk adónk két százalékáról, igényelhető a Lelkészi Hivatalban.
2012. február 21., kedd
Egyházközségünk története
"Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához csak énáltalam. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. Mostantól fogva azonban ismeritek és látjátok őt." (Jn 14,6-7)
Az 1931. február 15-én tartott presbiteri gyűlés jegyzőkönyvében a 9. szám alatt ezt olvashatjuk: "Őssi-telepen Bodó Imre presbiter szívessége folytán a református hivek részére istentiszteletet egy év óta már annak lakásában tartják.
Az itt tartott istentiszteletek perselypénzét, 5217 lejt az Őssi-telep imaház felépítésének alapjául szánják". A szóban forgó imaház kezdetben gyeremekotthon volt, melynek fenntartásában és vezetésében Bodó Imre járt elöl szolgálatával.
A kicsi telepi gyülekezet a nagyvárad-újvárosi egyházközséghez tartozott egészen 1946. október 1-jéig. Az anyaegyházközség lelkészei és segédlelkészei jártak ki szolgálni. 1946. október 20-án a váradlesi egyházközséghez csatolták az addig újvároshoz tartozó peremvárost. Ennek a meglepő eseménynek a hátterében egyetlen anyagi ok fedezhető fel, nevezetesen az, hogy az akkor már alig 150 lelkes lesi gyülekezetnek állami támogatású fizetést (kongrua) tudott adni lelkipásztorának.
Nagyvárad-Őssi önállósítására 1991. szeptember 11-ig kellett várni, amikor megvalósult a régi álom.
Szórványgondozás folyik Tenke és Szalonta határáig. Vincze György, Szabó Ferenc, Papp István, Szekeres Sándor és Csűry István szolgáltak lelkipásztorként a gyülekezetünkben.
Tömbházas-falusias kívülről nézve az egyházközség, de belülről családi melegséget áraszt. Hozzávetőleg 1500 református lélek él itt az őslakosokhoz beköltözött szilágysági, székelyföldi, bánsági és bihari tájakról jött hivekkel.
1954-ben torony épült az imaház elé. A kicsi telepi gyülekezet a nagyvárad-újvárosi egyházközséghez tartozott egészen 1946. október 1-jéig. Az anyaegyházközség lelkészei és segédlelkészei jártak ki szolgálni. 1946. október 20-án a váradlesi egyházközséghez csatolták az addig újvároshoz tartozó peremvárost. Ennek a meglepő eseménynek a hátterében egyetlen anyagi ok fedezhető fel, nevezetesen az, hogy az akkor már alig 150 lelkes lesi gyülekezetnek állami támogatású fizetést (kongrua) tudott adni lelkipásztorának.
Nagyvárad-Őssi önállósítására 1991. szeptember 11-ig kellett várni, amikor megvalósult a régi álom.
Szórványgondozás folyik Tenke és Szalonta határáig. Vincze György, Szabó Ferenc, Papp István, Szekeres Sándor és Csűry István szolgáltak lelkipásztorként a gyülekezetünkben.
Tömbházas-falusias kívülről nézve az egyházközség, de belülről családi melegséget áraszt. Hozzávetőleg 1500 református lélek él itt az őslakosokhoz beköltözött szilágysági, székelyföldi, bánsági és bihari tájakról jött hivekkel.
A nőszövetség Árva Bethlen Kata nevét viseli. 2001-ben fejeződött be a gyülekezeti ház építése, mely eloadótermet, konyhát, étkezőt, vendégszobát foglal magába.
Forrás: http://ossi.rdsor.ro/tortenet
2012. február 15., szerda
Bibliaóra és hóvihar
A február 16-i felnőtt bibliaóra előtt és után a hólapátoké és a vesszőseprüké volt a főszerep. (További képek a címre kattintva).
2012. február 14., kedd
Családlátogatás Lesen (2.)
A hét folyamán tovább folytatódott, a nemrég megkezdődött családlátogatás Lesen. Félméteres hó és folyamatos hóhullás nehezítette a családokhoz való eljutást. Iratterjesztési ajándékokkal, igei üzenettel érkeztünk, mindenütt szeretetteljes fogadtatásban volt részünk.
2012. február 10., péntek
Lapelőzetes – az IsmertetŐsi idei első számából
Gyülekezeti lapunk idei első számának tartalmából:
Csendes óra – Csűry István: Isten országa közöttünk van
Hitünk és életünk – Gondolatok
A hónap verse - Óbecsey István: Szeressétek az öregeket
Eklézsiánk hírei (Szórványaink, Nagyváradi imahét, Családlátogatás 2012, Takarítás a gyülekezetben, stb)
Népmozgalmi adatok
Gyülekezeti alkalmaink
Csendes óra – Csűry István: Isten országa közöttünk van
Hitünk és életünk – Gondolatok
A hónap verse - Óbecsey István: Szeressétek az öregeket
Eklézsiánk hírei (Szórványaink, Nagyváradi imahét, Családlátogatás 2012, Takarítás a gyülekezetben, stb)
Népmozgalmi adatok
Gyülekezeti alkalmaink
2012. február 2., csütörtök
Családlátogatás Lesen
Január 23-án, hétfőn az Őssihez tartozó harmadik szórványtelepülésen, Lesen is megkezdődött a családlátogatás. Aznap nyolc családhoz jutottunk el, id. és ifj. Bajó János kalauzolásával.
2012. február 1., szerda
Takarítás a gyülekezetben
Január utolsó napján a templomban és a gyülekezeti házban került sor takarításra. Köszönjük mindazon testvéreink szolgálatát, akik fontosnak tartották, hogy rend és tisztaság fogadja látogatóinkat és gyülekezetünk tagjait.
A takarításban részt vett személyek: Balló Margit, Bordás Erzsébet, Bordás Imre, Fogarasi Erzsébet, Gondos Margit, Kecskés Ilona, Király László, Máté Mária, Molnár Ibolya, Nagy Erzsébet, Porumb Ilona, Tallódi Zsuzsa, Varga Piroska, Vaszil Mária, Vincze Róbert, Veress Anna.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)